Mivel zsíros bőröm van, mindig is küszködtem a bőrömmel, legfőképp a mitesszerekkel és a pattanásokkal volt problémám. Régen a fogamzásgátló szedése alatt valamivel szebb lett a bőröm, viszont ezt sosem éreztem igazi megoldásnak. Nem is volt az, hiszen amint abbahagytam a szedését, a pattanásaim – mint amik újult erővel törtek rám – visszajöttek. Sőt nem csak a pattanások a vállon, háton, mellkason, és az arcon legfőképp, hanem a mitesszerek is, amik talán még a pattanásoknál is idegesítőbbek. Mikor megláttam, hogy a homlokomon, a fényben ott virítottak a hatalmas fehér komedók, legszívesebben nem is tudom, mit csináltam volna a bőrömmel. Idővel nekiálltam piszkálni a bőröm, aztán nyomkodni a rengeteg mitesszeremet, de semmitől sem lett jobb.
Jártam bőrgyógyásznál (aki írt fel antibiotikumot), méregtelenítettem, kerültem a cukrot, glutént, tejet, próbáltam a természetes alapanyagú kozmetikumokat (elsősorban az Ilcsi artisztító termékeit, amik nagyon jó termékek, csak nem voltak elegek az én borzalmas bőrömnek), agyagpakolást, komedónyomót, himalája sószappant, egy szóval tényleg MINDENT kipróbáltam. Végső elkeseredésemben maradt az Acne.org termékcsaládja, a The regimen, ami -reklámot mellőzve – végre hatásosnak bizonyult.
Igaz korábban az Ilcsi AHA savas hámlasztás is hatásos volt valamennyire a szétnyomkodott, heges, pattanásos-mitesszeres bőrömre, azonban – mivel nyáron nem, vagy csak ritkán alkalmazható az AHA savas hámlasztás – nyáron a mitesszereim hamar visszajöttek. Aztán jött megint a nyomkodás, a hegek…stb., stb. Ezért kellett valami más megoldás. Így kénytelen voltam megrendelni – bármilyen borsos is az ára – a The regimen-t.
Nem fogok hosszú ódákat zengeni a hatásáról, inkább készítettem a használata közben képeket és magatok is láthatjátok az eredményt.
Először is megmutatom, milyen volt nyár végén a bőröm (igen, sajnos borzasztóan néztem ki már megint):
Ezután szeptember elején elkezdtem használni az acne.org-ról rendelt The regimen termékcsaládot. A termékeket az USA-ból rendeltem, több fajta kiszerelésben rendelhetőek, én a közepeset rendeltem (236 ml). Ez olyan 3 hónapig elég (bár lentebb leírom, hogyan spórolok vele) és 15 ezer Ft körül volt szállítással együtt (egyébként 1 hét alatt megjött mindegyik rendelésem eddig).
Elsőként be kell vizezni az arcot és a kezet, majd két pumpányit nyomni kell a kék színű arctisztítóból (nálam gyakran csak egy pumpányi, takarékoskodom vele, ha már annyira drága :)), fel kell habosítani a kézben és az arcra felkenni. Alig 10 másodperc után le kell öblíteni és hagyni megszáradni a bőrt (na jó, én ebben is csalok, mert és meg szoktam törölni törölközővel rendesen, sőt a 10 másodperc is néha több). Ezután kell felkenni a megadott mennyiségben a benzoil peroxid krémet (útmutató egyébként az acne.org oldalon angolul), hagyni kell beszívódni, nem leöblíteni. Ezután hagyni kell 5-15 percig a bőrt, hogy a benzoil peroxid hasson, majd a legvégén vagy a sima zöld hidratáló krémmel, vagy a hidratáló és az AHA savas krém keverékével kell bekenni a bőrt (ezekből is kb. két pumpányi mennyiséget, de zsíros bőrnél elég lehet 1 pumpányi is, nálam is elég). A benzoil peroxidos krémet egyébként csak kis mennyiséggel szabad elkezdeni (lásd az útmutatóban), majd hétről hétre növelni a mennyiségét. Az AHA savas krémet pedig csak a 2. hónaptól ajánlják.
Annyit még hozzáfűznék, hogy az első 2-3 hétben normális, ha a használatától ég, csíp vagy viszket a bőr. Én a állam környékét majd’ egy hónapig folyamatosan vakartam, annyira irritálta. A bőrnek hozzá kell szoknia a benzoil peroxidhoz, ami időbe telik, de szerintem megéri. Az, hogy irritálja, nem jelenti azt, hogy nem hat vagy hogy rossz a bőrnek (legalábbis nem rosszabb ez sem, mint a nyomkodás és a folyamatos gyulladás).
Na de kanyarodjunk vissza a képekhez. A következők már javuló állapotban készültek.
Az első kép 2014. szeptember vége (kb. 3 hét “kezelés” után), a második október közepe (6 hét után), a harmadik pedig október vége (közel 2 hónap után). Néha rosszabb, néha jobb a bőröm, van amikor még kicsit kipattog a homlokom vagy az állam, tehát még mindig nem tökéletes a bőröm, azonban mégis úgy gondolom, hogy elég sikeres volt az acne.org-os kezelés. Nemrég beszereztem a három alap termék mellé az AHA savas hámlasztójukat is, remélem ettől még szebb lesz a bőröm (képekkel még jövök, hisz csak 8+ hét után ígérnek igazán szép bőrt).
Azért találtam még két képet a homlokomról. Egy kezelés előtti és egy 2 hónapos kezelés utáni:
Ezen a képen is látni, mennyivel nyugodtabb és egészségesebb a bőröm , korábban gyulladt és fakó volt, most pedig újra van színe és már a hegek is halványodnak (pedig nem bírom megállni, ha kijön 1-2 mitesszer néha, hogy ne nyomkodjam, talán emiatt lassabban is gyógyul a bőröm).
Bár az acne.org oldalon, a használati utasításban napi kétszeri használatot javasolnak, én, mivel érzékeny a bőröm (és őszintén szólva, mivel azt olvastam, hogy a középső krémben a benzoil peroxid bőröregítő hatású), csak napi egyszer használom a termékcsaládot, csak néha kétszer, ha látom, hogy megint kezd kijönni pár mitesszer.
Összességében nagyon jó termékcsaládnak tartom, számomra szinte élet- (vagy önbizalom) mentő volt, végre ki merek lépni az utcára alapozó és korrektor nélkül. Mindenkinek ajánlom, akinek szüksége van egy ilyesfajta “életmentésre” és semmi sem vált be neki korábban.
A képekről pedig annyit, hogy ha beírjátok a keresőbe, hogy acne.org the regimen, az én képeimnél sokkal durvább eredményeket is láthattok bizonyítékként, hogy tényleg hat ez a termékcsalád.
Mivel pedig nem igazán találni róla (eddig a bejegyzésig) magyar nyelvű tesztet, tapasztalatokat róla, ezért bármilyen kérdésetek van a termékkel kapcsolatban, kérdezzetek nyugodtan az info@szepsegtrukkok.hu email címen keresztül.