Végre sikerült beszereznem az Ilcsi AHA savas hámlasztót, az esemény előtti pakolást, illetve gondoltam, kipróbálok egy ilcsis hidratálót is, amit a kezelés utánra ajánlottak: a csipkebogyó habkrémet. Mindegyik termék csodálatos, már három kezelésen vagyok túl a hatos sorozatból, és a hegeim máris halványabbak, az arcom pedig nem mitesszeresedik! Korábban 3-4 nap után már tele volt a bőröm mitesszerekkel, folyton nyomkodtam, most 1-2 van elvétve (igaz, az összehúzott pórusaim miatt nem igazán tudom ezeket kinyomkodni). Az orrom környékén valamiért előjött néhány mitesszer, talán ennyi az összes, nem tudom, ez mitől lehet, talán a poratka allergiám miatt gyakrabban piszkálom az orrom mostanában.

A kezelést a következő sorrendben végzem:

1. Manna Ében arctisztító szappannal lemosom az arcom
2. pár perccel később felkenem az AHA-s hámlasztót egy vékonyabb rétegben az arcomra és az áll-nyak részre (nekem ez is mitesszeres)
3. ezután rögtön felkenem egy kicsit vastagabban az esemény előtti pakolást
4. 40-45 perc után megszárad a pakolás, mivel az esemény előttitől lehúzható maszk lesz, így leszedegetem szépen az egészet
5. egy kicsit bevizezek egy vattakorongot, majd ezzel áttörlöm az arcom, hogy ne maradjon rajta semmi
6. ezután jöhet a csipkebogyó habkrém, (ami nem annyira habos szerintem, mint ahogy a neve mutatja), a vizes bőrbe (vagy vizes kézzel) bemasszírozom a bőrömbe, néha kétszer is be kell vizeznem a kezem, hogy jól beszívja, de végülis elég jó krém (ha nem vizes kézzel vagy vizes bőrre viszem fel, nem szívódik be rendesen, zsíros, mégis húzódó érzést kelt az arcomon)

Ezek után napokig olyan a bőröm, mint a babapopsi, és már 3 kezelés után sokkal szebb a bőröm, alig van mitesszerem és a hegeim is kezdenek eltűnni. Mivel már korábban volt dolgom ezekkel a termékekkel, gondoltam, hogy csodát fognak művelni, de hogy ilyen gyorsan? Ez még nekem is meglepetés volt. 🙂 Korábban hetente jártam ilyen kezelésre, akkor nem volt 3 alkalom után ilyen észrevehető az eredmény, mint most. De segítségképp azt is leírom, hogy érdemes használni (6 alkalmas kezelés):

1. héten: 3x  (pl. hétfő, csütörtök, vasárnap)
2. héten: 2x (pl a fentit követve: szerda, vasárnap)
3. héten: 1x (pl. a fentit követve: csütörtök)

Ezután én még folytatom a 10. alkalomig hetente a kezelést (elég csúnya hegeim lettek a nyomkodástól, erre szükségem lesz), azaz plusz 4 héten át csütörtökönként még felrakom a pakolást. Ezt követően talán 2-3 hetente még megejtek egy emlékeztető kezelést, hogy ne mitesszeresedjen vissza a bőröm (ugyanis hajlamos rá, az első kezeléssorozat után is így jártam).

Azt javaslom, hogy aki még nem csináltatott ilyet a kozmetikusával, először nála próbálja ki a terméket (allergiás reakciók stb. miatt), de a gyakorlottabb használók nyugodtan szerezzék be otthonra is a termékeket, így sokkal olcsóbb és egyszerűbb. Én azt hiszem, a csipkebogyó habkrémet megtartom mindennapos hidratálónak is, eddig tökéletesen bevált.

Hamarosan pedig képekkel is jövök!