Nem győzök magyarázkodni a ritka bejegyzéseim miatt… de ígérem, ezentúl megpróbálok többet írni, főleg, hogy végre jön a jó idő. :)

A tavalyi év végén még megejtettem egy hajfestést (december elején azt hiszem) és egy hajvágást is rögtön utána. Sajnos a vágás kevésbé lett sikeres, mint reméltem, sikerült 5 cm-t levágni a hajamból, ráadásul már megint törik néhány helyen. Fogalmam sincs, mi okozza, de nem tudok a töredezéstől megszabadulni. Biztos, hogy vagy az étkezésem (gluténmentes diéta) vagy a régi hajegyenesítgetési próbálkozásaim okozzák, de sajnos egyikkel sem tudok mit kezdeni. Így várok, hátha a vágások segítenek rajta. A töredezést leszámítva a hajam nagyon erős és fényes (magyarán a tövétől a végéig az utolsó 2-cm-t leszámítva az). A színe is sokkal jobb, mint régebben, kicsit világosítottam rajta, nagyon tetszik.

A terméktesztekkel kapcsolatban tudom, hogy néhány termék leírásával még le vagyok maradva. Ezt amint lehet, pótolom.

Közben beszereztem a RapidLash szempilla és szemöldök növelő szérumját, kb. 2 hete kezdtem el használni. A szemöldökömön kezdem látni a növekedést (vagyis azt, hogy sokkal gyakrabban szedem mindenhol :D), a szempilláimon kevésbé. Kezdetnek 7-8 mm-esek voltak a pilláim, kiderül, 1-2 hónap után milyen lesz az eredmény.

A hajamat már régóta nem mértem, hamarosan erre is sort kerítek, sőt képeket is csinálni szeretnék már róla. Időközben – míg nem írtam – elhasználtam egy kis tubus Schwarzkopf hajhullás elleni sampont, egy Alfaparf Semi di Lino Reconstruction hajregeneráló balzsamot és ugyanennek a termékcsaládnak az SOS Emergecy olaját is. Jelenleg (pont ma) pedig a Joico termékeket kezdtem el tesztelni. Mindezekről külön is írni fogok.

A bőrömet még mindig az acne.org The regimen termékcsaláddal kezelem, így télen közben csinálok egy-egy Ilcsis hámlasztást is, így a bőröm szerencsére szinte abszolút problémamentes, tiszta és hegmentes lett. Örülök, hogy belekezdtem a The regimen használatába, szinte már-már életmentő volt számomra, csodás termékcsalád.

A ruhás részét a blogomnak eléggé elhanyagoltam, az oka, hogy őszintén szólva elég macerás ezt a részt tölteni a sok kép miatt, de most, hogy jön végre a tavasz, jönnek a kedvenc darabjaim. :)

Most ennyit összefoglalásképp, hamarosan jönnek az újabb bejegyzések.