Nemrég készítettem el életem első olajos hajpakolását korpás, szeborreás fejbőrre. Régóta küzdök a szeborrea tüneteivel, melyek közt első és legfőbb a korpásan hámló, viszkető, vörös bőr. Rettentően kínos a folyamatos korpával számolni, mely ellen a hagyományos korpa elleni szerek nem hatnak. Próbáltam már a Sellon sampont, illetve az Art naturals Scalp 18 samponját, melyek bár a hagyományos korpára hatásosnak bizonyultak (az abszolút hatástalan termékeket nem sorolnám), azonban a szeborreás területeken ezek sem hatottak.
Mi az oka ennek? Az, hogy a szeborreát más okozza és sajnos a kezelése sem olyan egyszerű, hogy egy sima sampon megoldaná. Kicsit utánanéztem a neten és találtam egy nagyon jónak ígérkező hajpakolást, amit el is készítettem. A hozzávalókat webáruházakból szereztem be (elsősorban a Cosmioból), így volt a legegyszerűbb, mivel elég sok összetevőre van szükség a pakolás elkészítéséhez.

A tároláshoz és a készítéshez kelleni fog:
– két min. 150 ml-es üveg mérőpohár, lehetőleg hőálló az elkészítéshez
– egy 150-200ml-es műanyag flakon (kinyomófejes, de nem pumpás) a tároláshoz (ha flakon nincs, jó a tégely is, bár elég híg krém lesz)

A pakolás összetevői pedig a következők (kb 150 ml pakoláshoz):
– 20 ml damaszkuszi rózsavíz
– 10 ml aloe vera gél
– 20 ml levendulavíz vagy desztillált víz
– 10 ml glicerin
– 10 ml olívaolaj (hidegen sajtolt, mint az összes többi olaj!)
– 5 ml körömvirág olaj (én a megszokott körömvirág kenőcsömből tettem 5 ml-t bele)
– 15 ml szőlőmagolaj
– 10 ml jojobaolaj
– 10 ml ligetszépeolaj
– 10 g kakaóvaj
– 4 g emulsan
– 2 g cetyl-alkohol
– 10 ml glicerin
– 5 ml panthenol
– 10 ml E vitamin (vagy 2 kapszula)
– 20 csepp rokonsal
– 2 csepp tejsav
– 5 g niacinamid
– 30 csepp teafaolaj

Először az olajokat és a kakaóvajat az emulsannal és a cetyl-alkohollal együtt felmelegítjük az egyik üvegpohárban gőzfürdő felett, hogy szépen összeolvadjanak az összetevők egy homogén anyaggá. Közben üvegpálcikával kevergetjük, így segítve az olvadást. Közben összekeverjük a vizes részeket (aloe vera gél, rózsavíz, levendulavíz, glicerin) a másik üvegpohárban, és ezeket is melegíteni kezdjük. Mikor a két rész nagyjából hasonló hőmérsékletű, a vizes részt apránként belekeverjük az olajos részbe, folyamatos kevergetés mellett. Ezután a meleg keverékhez hozzátesszük az E vitamint, a rokonsalt, a panthenolt, a tejsavat, a niacinamidot, valamint a legvégén a teafaolajat. Az egészet alaposan elkeverjük, majd beletöltjük a fertőtlenített műanyag krémtartó flakonba. Az elejétől fogva vigyázzuk, hogy ne legyen túl meleg a keverék, mert az bizonyos olajok hatásfokát, vitamin tartalmát ronthatja, csak épp a jó olvadáshoz szükséges hőfokot érjük el, ne többet (ez lehet kicsit macerás, de fontos). A legvégén a kész keveréket tegyük hűtőbe, majd néha rázzuk össze vagy keverjük meg, különben még olvadt állapotban az összetevők hajlamosak a kiválásra.

Az összetevőket és az elkészítési módot a https://lukreciakencei.hu/recept/furdes/hajkondicionalok/haj-es-fejbormaszk-korpas-szeborreas-fejborre oldalon talált információk ihlették, tehát az eredeti receptet ott találjátok.
Utólag is köszönet érte a szerkesztőnek!

Eredményekről később számolhatok be, remélem, hatásos lett ez a kis pakolás.

Szép napot!