Ebben a kis cikkben a körömvirág krémet mutatnám be nektek. Elsőre egy nem túl szimpatikus krémről van szó, sem a neve, sem a kinézete, az állaga vagy az illata nem fog meg minket, észrevételeim szerint a legtöbb ember nem is ismeri ezt a nagyszerű krémet.

Elsőként az egyik pedikűrös ismerősöm ajánlotta nekem, mivel a körmöm folyamatosan benő az egyik sarkánál és begyullad, a gyulladás csökkentésére ajánlotta a krémet, de azóta (kb. 5 éve használom) rengeteg más előnyös hatását is felfedeztem. :)

Erről a krémről lenne szó,  konkrétan ezt a márkát használom:

koromviragkenocs50ml

Mivel a tájékoztatóra rá van írva, hogy repedezett, kicserepesedett ajkakra is használható, az első vásárlás után azonnal kipróbáltam erre is, és azóta nem is vagyok hajlandó megválni tőle. Van a táskámban is mindig egy kisebb kiszerelésű darab, ha kiszáradna a szám, bár eddig még nem volt rá sokszor szükségem, hisz elég itthon, általában fogmosás után bekennem vele a szám és tökéletes egész nap, akár télen, akár szeles időben is. Szóval fogmosás után egy picikét rá kell kenni az ajkakra belőle és 1-2 hét múlva ti magatok fogjátok kidobni az összes ajakápolótokat, mert erre lesz már csak szükségetek. :) Régen nem győztem a drága Labello-kat és egyebeket venni, semmit sem ért egyik sem, ha bekentem vele az ajkaim, 2 óra múlva még szárazabb volt, mint a használata előtt. Folyton ki volt száradva a szám. Mióta ezektől megváltam és csak körömvirágot használok, azóta elég naponta-kétnaponta egyszer ezzel bekennem és ennyi! Persze, akinek alacsony a napi vízfogyasztása, az ne csodálkozzon, ha ez sem segít rajta, ugyanis a vízhiányt külsőleg elsőként az ajkainkon érezhetjük. Tehát ugyanolyan fontos a napi min. 2 liter tiszta víz fogyasztása is!

De nem csak az ajkaimra jött be ez a furcsa szagú, zsíros krémecske. Mikor gyantázok vagy borotválok valamilyen területet (pl. hónalj, bikinivonal, láb), a gyantázás után mindig ezzel kenem be a bőrömet, azóta nincs sem szőrbenövésem, sem kiütéseim, a gyanta után 2-3 órával lenyugszik a bőröm és semmi problémám nincs vele később. A gyantalemosókról ugyanezt nem mondhatom el, melyek után napokig csúnya gyulladt, pöttyös a bőröm, néha még ki is pattog tőle (főleg érzékeny területeken). Így nekem a körömvirág krém erre is 100%-osan bevált. De jó még égési sérülésekre is, gyulladásokra, bátran próbáljátok ki!

 

Megjegyzés: Mindenképp parfümmentes és színezékmentes verziót vásároljatok belőle, a legjobb a képen látható márka. Ha esetleg szeretnétek kissé kevésbé zsíros krémet belőle, akkor a biomednél vagy a Naturlandnál találtok olyat is, de parfüm vagy színezék semmiképp ne legyen benne, mert attól kipattoghat a bőr (méghozzá elég csúnyán, saját tapasztalat).